A hőség hőse

2010.07.15. 12:43

Ki lehet ez a szalmakalapos harcos?

Játék 30 fok felett

2010.07.15. 12:42

Tegnapi játékunk nagyon forróra sikeredett. A hőség kikezdte a fiatalokat:

 

 Sokan vagyunk úgy vele, hogy valami kipattan a fejünkből, de a megvalósítása már felemásra sikerül. Sokszor így van ez egy paintball játék szervezése során is. Kitaláljátok a barátokkal, hogy elmentek paintballozni, az értelmi szerzőt kiválasztjátok, hogy szervezze meg, Ő megpróbálja, de a végére csak fele annyian mentek el, mint amennyien az elején terveztétek. A játékélmény ezáltal csökken és lehet, hogy többször nem is lesz kedvetek játszani. Ennek elkerülése céljából írom most ezt a bejegyzést, segítséget adva azoknak, akik azt a „hálás” feladatot kapták a barátaiktól, hogy szervezzenek le egy játékot. A feladat nem nehéz, mégis érdemes pár dologra odafigyelni…

Első lépés:
Fogjunk egy papírt és egy ceruzát (vagy tollat, filcet, zsírkrétát J). Jegyezzük fel azon ismerősök, barátok nevét, akik szerinted szívesen játszanának velünk. Vegyük fel felük a kapcsolatot, majd pipáljuk ki a potenciális jelölteket. Ilyenkor azt gondoljuk, hú de ügyesek vagyunk, mennyi embert sikerült leszervezni. Persze sokan rámondják, hogy eljönnek a végén pedig kiderül, hogy mégsem.

Második lépés:
Beszéljük meg a többiekkel, melyik lenne az az időpont (akár több is), amikor mindenki ráér. Ezt érdemes legalább egy héttel a tervezett játék előtt megbeszélni.

Harmadik lépés:
Tárcsázzuk a Fraglimit™ telefonszámát, vagy írjunk e-mailt az időpont egyeztetés miatt, hogy kb. mikor és hányan szeretnénk menni.

Negyedik lépés:
Ha a kitűzött időpontra nincs foglalás, tájékoztassuk a többieket, valamint kérjünk el mindenkitől 2.000 Ft foglalót. Itt dől el, hogy ki fog eljönni játszani.

Ötödik lépés:
Hívjuk fel a Fraglimit™-et és fixáljuk le a játék időpontját, valamint beszéljünk meg egy találkozót a foglaló átadására.

Hatodik lépés:
A megbeszélt találkozón véglegesítsük a foglalásunkat, a foglalási díjak átadásával.

Sok sikert a szervezéshez! J

Kicsi a bors, de erős!

2010.05.12. 14:50

 A Tippmann tavaly piacra dobta legújabb pisztolyát. Nézzük miről is van szó:

Az új TPX egy .68-as kaliberű paintball pisztoly, ami megbízható, könnyű, karbantartása egyszerű és ára sem vészes (ahhoz képest mit kapunk).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A pisztolynak van egy pisztolycsöve, melynek eltávolítása egyszerű, menete pedig az A5 és X7 markerekkel megegyező szabványú. Ha úgy gondolná az ember, hogy fejlesztené ezt a csövet, akkor egy könnyű nagy pontosságú  kompakt paintball fegyvert kapna, nem mintha így nem lenne az.

A lövedékek kilövéséről egy 12 grammos CO2 patron gondoskodik. Ennek cseréje nagyon egyszerű és mivel súlya sem számottevő, sok elfér belőle magunknál.
 

 

 

 

 

 

 

A pisztolyház kialakítása olyan, hogy a CO2 patron a cső alatt helyezkedik el, ez egy plusz pont a Tippmann-nak. A legtöbb paintball pisztoly esetében a patron a tölténytárban helyezkedik el, ezért annak cseréje nem olyan gyors és elég macerás.

A pisztoly gyárilag felszerelt szereléksínnel van ellátva. Ennek segítségével számos jó dologgal lehet feltuningolni. Rakhatsz rá elemlámpát vagy az elejére lézeres célzót.

A Tippmann pisztoly az elsütője terén sem gyengélkedik. Anyaga tartós, erős fémből van, ami a patron behelyezése utáni első ravaszhúzásnál ki is lyukasztja azt. A műanyagot meghagyjuk a kölyköknek… :) Ebben is látszik, hogy a legjobbat kapod.

Beszéljünk a tölténytárról. A TPX egyedi tártöltő rendszerrel rendelkezik. A gyorskioldó rendszerrel egy gombnyomásra már a kezedben is van. Ez elősegíti a pisztoly nagyon gyors és könnyű újratárazását. Mint már fentebb leírtam, a tár nem tartalmazza a CO2 patront, ezért olcsóbb és könnyebb is társainál.

A következő újítás az úgynevezett „lőszer ablak”, amit a markolaton helyeztek el. Arra nyújt segítséget, hogy lásd még hány töltény van a tárba. Kis dolognak tűnik, de mégis mekkora segítség tud lenni.

A pisztoly egyetlen negatívuma, hogy a tárba csak 8 töltény belehelyezése lehetséges. Ezt növelhették volna 10-12-re valahogy, de sebaj. A könnyű cserélhetőség és kis méretű tár ezt kompenzálja.

A TPX külső torkolatsebesség állítót is kapott. Egy imbuszkulcs segítségével könnyen állíthatjuk a lövés erősségét és mivel nem lehet szimplán ujjal állítani, ezért hivatalos pályákon is használható.

Összegzésül az új Tippmann TPX pisztoly egy nagyszerű paintball fegyver, ami megad minden esélyt arra, hogy eredményes lehessél a paintball pályán.

 

Ára kb. 70.000Ft

Nyáreleji akciók!

2010.05.11. 16:42

Jelen akcióink felülmúlhatatlanok :)

Ha szervezel egy csapatot és veled együtt legalább 10-en eljöttök paintballozni, bombasztikus akciókban részesültök.

Ha hétköznap szeretnétek jönni akkor az alapdíj + 400 golyó összesen 4000Ft-ba kerül!

Ha a hétvégét választjátok, akkor pedig az alapdíj + 400 golyó csak 5000Ft-ba kerül!

Ennyire kedvező feltételek még sosem voltak egy paintball játékhoz, tehát érdemes ezt kihasználni, ki tudja meddig tart ez a kedvezmény!

Várunk minden érdeklődőt!

Jelentkezni a honlapunkon található szövegdobozban, illetve telefonon lehet!

 

Mint minden sportnál, itt is különféle felszerelésekkel, eszközökkel találkozhatunk. Az ár kb. 10-15 ezer Ft-tól a "csillagos ég". Vannak markerek (így hívják a paintballban a fegyvereket), amikért több százezer forintot is elkérnek.

Az alacsony árfekvésű markerek a nagyon kezdőknek valóak, bár én személy szerint nem ajánlanám senkinek. Inkább költsünk rá még 10-20 ezer forinttal többet és akkor már használható, egészen precíz paintball markert birtoklunk. Persze attól is függ, milyen körülmények között szeretnénk játszani, ugyanis többféle lehetőség van. Különböző markerek vannak a természet kedvelőinek, tehát akik erdőben szeretnének játszani, illetve a terem/versenypaintball szerelmeseinek. Ezekkel a játéktípusokkal máskor foglalkozunk majd, csak megemlítettem őket.

Az erdőbe játszóknak (woodsball) strapabíróbb, de "mostohább" markert ajánlunk. Mit értek azalatt, hogy mostoha? Nincs nagy szervízigénye, inkább csak olajozást igényel. Amivel mi játszunk az a Tippmann híres középkategóriás markere, a 98-as. Ára 40-50 ezer forint körül mozog a hazai piacon. Kopása átlagfelhasználás mellett csekély, karbantartása egyszerű. Gyakori használat mellett is évente - két évente kell benne gumigyűrűt, illetve kalapácsot cserélni, aminek az ára 3-4 ezer forint körül mozog. Legnagyobb előnye, hogy az egyik legjobban tuningolható marker a piacon. Mit jelent, hogy tuningolás? Veszel egy alap verziót belőle és félautomatából átalakítod automatává, cserélsz rajta csövet a precizitás érdekében stb.. Ezekről majd később írok egy másik bejegyzésben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vannak magasabb árfekvésű woodsball markerek is, kinek mit bír a pénztárcája. Ezek már általában automaták, elektromos ejtőtárral rendelkeznek (ami a másodpercenkénti ellőtt golyók számát növeli) és természetesen precizitásuk is jobb. Ha valakinek nincs rá egyből százezer forintja ezért ajánlom a fentebb említett 98-as típusú Tippmann markert, mert szinte úgy fel lehet tuningolni, mint amit ezek a drágább típusok tudnak.

Az airball kedvelőinek drágább fegyverre van szükségük. Aki a fentebb említett Tippmann 98-as típusát használja airballra az nem is igazi airballos. Erre a célra inkább a Proto, DXS és hasonló márkák markerjeit ajánljuk. Kialakítás szempontjából is teljesen más egy airball fegyver, mint látható a képen:


 

 

 

 

 

 

 

 

Ha kérdésed van, nem tudsz dönteni vagy vásárolni akarsz, keress fel minket bátran!

Segítünk mindenben! Próbáljuk legolcsóbban megszerezni neked a markert, ha vásárolni szeretnél!

web: www.fraglimit.hu

e-mail: info@fraglimit.hu

süti beállítások módosítása